Az ivararány evolúciója – milyen arányban hozzunk világra fiú és lány utódokat?

Az élővilág nagyrésze ivarosan szaporodik. Egyesek hímnősek, mint pl. az almafa, mások váltivarúak, mint az ember. Vajon a hímnősek esetében mi lehet a hím és a női aktivitás legkedvezőbb aránya? Hasonló kérdéssel néznek szembe a váltivarú lények is.

Esetükben ez úgy fogalmazható meg, hogy vajon mi lehet a kétféle utód (hím és nőstény) létrehozásának optimális aránya? Vajon inkább fiúk világra hozásával maximalizálható a leendő unokák száma, vagy éppen ellenkezőleg, inkább lányok világra hozásával?

E kérdésekre első válaszunk a Fisheri Egyensúly Hipotézis: eszerint legkedvezőbb az erőforrásainkat fele-fele arányban megosztani a hím és női tevékenység, vagy a hím és női utódok világra hozása között. Ez utóbbi azonban nem feltétlenül jelenti a hím és nőstény (vagy fiú és lány) utódok egyenlő számát. Vajon a karvaly miért nevel több hím, mint nőstény fiókát? A paraziták miért hoznak létre több nőstény utódot addig, amíg a fertőzés ritka a gazdapopulációban? Az amerikai elnököknek miért születik nagyobb arányban fia, mint a népesség egészének? A háborúk után miért nő a népességben a fiúszülések aránya? (Nem, nem az odaveszett hadsereget akarják így pótolni az anyák.) És még a macskák is befolyásolhatják a születendő gyermekeink nemét?

Sok állatfaj egyedei képesek erősen befolyásolni az utódaik ivararányát. Az ember veleszületett képessége e téren gyenge; de a fiú- vagy lányszülések arányát néhány százaléknyi eséllyel mi magunk is befolyásoljuk. Mindez tudattalan biológiai jelenség fajunkban. De tragikus következményekkel járhat, ha közbeszól a politikai hatalom és a tudatos emberi döntések — mint láthatjuk ezt pl. a kínai születésszabályozási rendszer esetében.