A halálbüntetés elmélete és gyakorlata Kínában
Az emberi jogokkal foglalkozó nemzetközi szervezetek becslései szerint Kínában több embert végeznek ki egy évben, mint bármely más országban. Vajon mi lehet annak az oka, hogy nem tudjuk a pontos számokat, és csak becsléseink vannak? Szinte minden emberi közösségben elfogadott volt a „szemet szemért” elv, nem volt ez másképpen Kínában sem, a legsúlyosabb bűntettek elkövetőit halálbüntetéssel sújtották. Mivel a kínai jogi rendszer teljesen izoláltan fejlődött ki, ezért a büntetőpolitika, az ezek mögött meghúzódó elvek és ennek gyakorlata is teljesen más utat járt be, mint amit mi itt Európában megszoktunk.
Vajon mi lehetett az az „öt büntetés”? Miért volt jelentősége a „tíz utálatos cselekménynek?” A kínai császári törvénykönyvek egészen a XX. század elejéig több száz esetben írták elő a halálbüntetés kiszabását a bíráknak. A kivégzési módok számtalan formát ölthettek, amelyek között igen kegyetlen módozatok is voltak. Felmerül a kérdés: vajon a békességet és az egymás iránti tiszteletet hirdető Konfuciusz hogyan engedhette meg ezt a gyakorlatot? A halálbüntetés mellett voltak olyan testcsonkító büntetések, amelyek nagyon gyakran az elkövető halálához vezettek. Ezt azonban a Han-dinasztia egyik uralkodója már az i.e. 2. században eltörölte, mi lehetett ennek az oka? Meglepőnek hangzik, de még a yin és yang filozófia is befolyásolta a halálbüntetések végrehajtását.
Kínában a legsúlyosabb bűntett egy olyan cselekmény volt, amire mi itt Európa közepén nem is gondolnánk, ennek a cselekménynek az elkövetőit gondolkodás nélkül kivégezték. De sokszor nemcsak őket büntették meg, hanem ezt kiterjesztették, vajon kikre?
Mi volt a kínaiak számára a leginkább elkerülendő halálbüntetési nem és vajon miért nem alkalmazták az Európában annyira elterjedt akasztást?
Mit jelent a „felfüggesztett halálbüntetés”, amit a mai napig alkalmaznak?
Milyen esetekben lehet kiszabni ma a halálbüntetést Kínában és hogyan hajtják ezeket végre? Tényleg kivégeznek korrupciós cselekményért embereket? Miért nem változott szinte semmit a halálbüntetés gyakorlata Kínában az elmúlt 4000 évben?
Az előadásban az érdeklődők minden feltett kérdésre választ kapnak és megismerhetik a halálbüntetés elméleti és gyakorlati hátterét az ősi kínai társadalomtól napjainkig.
Only with Hungarian knowledge
Regisztrációköteles